2012. október 26., péntek

~Interjú/Zsófi

Nagyon sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de 8. osztály eléggé bekeményített nálam és mivel a 7-et úgy ahogy van elszúrtam most kell behoznom. És mimt láhatjátok új a design, mert a másik már kezelhetetlené vált számomra. Remélem tetszik. :) De itt van Zsófi és az ő interjúja. 



1.Milyen szavakkal jellemeznéd magad?
 Ezzel a kérdéssel mindig gondban vagyok.Megpróbálok negatívat és pozitívat is egyaránt írni.( Általában a rossz tulajdonságokat könnyebben leírom, mint a jókat :D )
Lássuk csak: Én egy makacs, kapkodós, kissé trehány, de kitartó, nyitott és társasági lénynek gondolom magam. 

2.Hogy jött az ötlet a blogodhoz?
 Pár hónapig csak olvastam a történeteket és meg sem fordult a fejemben, hogy valaha én is írok majd egyet. Aztán egyre több blog került be az "Olvasó listámba". Voltak momentumok amikor azt mondtam magamban:hm,én ezt másképp írtam volna. 
Szabad időmben pedig járattam a fantáziám és sok-sok ötlet kavargott a fejemben. Gondoltam papírra vetem őket, de én a gépelést jobb szeretem,így Worldbe beírtam első terveimet. 
Aztán "csiszolgattam" rajta, majd úgy döntöttem  én is neki fogok egy blog irásához. Hát ez lett belőle, nem bántam meg:)

3.Szereztél barátokat itt a Blogspot-on? 
Olyan igazi jóbarátokat nem(nem is volt célom), de sok aranyos és rendes emberrel megismerkedtem és szívesen elbeszélgetek velük. :)

4. Mit jelent a siker neked?
Siker... Elismerés. Persze, minden ember vágyik sikerekre. Én is így vagyok ezzel a magam módján. 
Nekem elég az olvasóim visszajelzése, az tud igazán boldoggá tenni.:)

5. Hosszútávú terveid vannak az írással?
Nem hiszem. Csak hobbyszinten írok. Nem gondolom magamat annyira jónak, hogy a nagybetűs életben írjak cikkeket, könyveket vagy bármit. Persze ki tudja mit hoz az élet, én szívesen írok majd, ha a sors olyan terveket szán nekem...

6. Mi motívál?
Nem is tudom... Talán, hogy olvasom mások történeteit és elképzelem, hogy valaki ugyanilyen átéléssel olvassa az enyémet. Plusz: a pozitív visszajelzések. 

7. Mit tekintesz az eddigi legnagyobb sikered az írással kapcsolatba?
 Tavaly nyáron megnyertem egy versenyt. Interjút kellett készítenem egy Sportolóval, majd újságcikkbe foglalni. Nem gondoltam volna hogy  az enyém tetszett legjobban a zsűrinek.

8. Milyen egy jó blog?
Egy jó blognak az alapja szerintem, hogy az alap story fantáziadús legyen. Valamint szépen fejezze ki magát az írója és ne csak a nyers tényeket gépelje be. Ja és persze ne legyen sablonos, azokat nem szeretem.


9. Kedvenc könyv/író?
Leiner Laura könyvsorozata, a Szent Johanna Gimi:) Nagyon szeretem, alig várom mindig az új kötet megjelenését.

10. Mit üzennél a kezdő íróknak?
Azt üzenem nekik, hogy: ne féljetek elkezdeni írni, a legelképzelhetetlenebb ötleteteket is írjatok le, hisz lehet valakinek pont az fog tetszeni!:)Azt üzenem nekik, hogy: ne féljetek elkezdeni írni, a legelképzelhetetlenebb ötleteteket is írjatok le, hisz lehet valakinek pont az fog tetszeni!:)
DE ha az alaptörténetet már más helyen is olvastad akkor ne kezdj bele, hanem találj ki valami igazán egyedit! És kérlek, ha hozzáfogsz egy bloghoz és van legalább egy olvasód, akkor csináld végig és ne hagyd abba az események felénél a történetet, csak mert elment a kedved. Vidd végig és meglátod büszke leszel majd, hogy igen, sikerült megcsinálnom! 
DE ha az alaptörténetet már más helyen is olvastad akkor ne kezdj bele, hanem találj ki valami igazán egyedit! És kérlek, ha hozzáfogsz egy bloghoz és van legalább egy olvasód, akkor csináld végig és ne hagyd abba az események felénél a történetet, csak mert elment.